Teszt adás:

A Nagyszínpadon túl – minden, amit az idei Sziget programokról tudni kell

A Sziget minden évben számtalan helyszínen kínál sokszínű programokat – a zenei eseményeken túl. Idén sem lesz ez másként – mutatjuk mi minden zajlik majd a 2024-es Szigeten.

Zenei programhelyszínek

Free to Be… Special a Nagyszínpadon

Idén is visszatérnek a Nagyszínpadra a special party-k, ezúttal Free to Be… Special néven, hogy az átállások közti szünetben minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal színesítsék a programot, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a figyelmet. A kiemelt témák ezúttal is világszerte relevánsak: a környezetvédelem, az emberi jogok, az egyenjogúság és a béke fontosságára reflektálnak. A meghívott nemzetközi vendégek mellett ismét színpadra lép a Superar gyermekkórus, hogy közös éneklésre buzdítsa a közönséget.

dropYard

A dropYard a Sziget hip-hop és rap színpada, ahol nem titkolt cél, hogy ennek a népszerű műfajnak a lehető legszélesebb nemzetközi merítését tudjuk bemutatni. Nappal break programok, break yoga és BMX-bemutatók után jönnek az élő fellépések, majd éjszaka Dj-szettek várhatók több stílusban, melyek idén kicsit tovább tartanak, mint az elmúlt években. A nappali programok a már megszokott módon, bár egy kicsit kiszínesítve kínálnak délutáni kikapcsolódást.

A késő délelőtti órákban Break YOGA-val indul a nap, melyet tematikus tánc workshop követ. Minden egyes nap más stílusba nyerhetnek betekintést a Szitizenek. A workshopokat követően BMX flatland bemutatókkal folytatódik a program, melyet minden nap Cypher Town battle és táncbemutatók zárnak. Az idei év egyik érdekessége, hogy az ALL STARS battle-en (főverseny) kívül egy újabb tematikus exhibition battle is készül a pénteki napra, amely koncepció megálmodója a francia Dj Kapela . A párbaj az ALL STARS battle-hez hasonlóan 2vs2 kategória lesz, mely párosok közül az egyik break, a másik pedig house táncos, így az esemény elnevezése nem meglepő módon Break down the House X Cypher Town battle.

Idén is számos, nemzetközileg is elismert csapat érkezik a dropYard színpadára, többek között a holland Ghetto Funk Collective, és a kizárólag a Szigetre egyesülő Team Brazil breaktáncosokból álló formációja. A párbajokat nem csupán dj-k kísérik a legjobb hip-hop és break beatekkel, hanem a fesztivál több napján beatboxerek és élőzenés párbajok is lesznek. A táncosok a világ számos pontjáról érkeznek megmutatni a tehetségüket, többek között Franciaországból, Brazíliából, az Amerikai Egyesült Államokból, Hollandiából, Németországból, Görögországból és még sok más országból, beleértve Magyarországot is természetesen.

A Beatbox Europe egy nemzetközi szervezet az európai beatbox közösség számára, melyet négy, különböző régióból érkező elhivatott beatboxer és szervező alapított, hogy a közösség egységét és kreativitását összefogják. Idén először mutatkoznak be a Szigeten és három nap azonos időpontban mutatják be több ország beatbox bajnokát, akik között világbajnokok is vannak. Itt lesz velünk D-Low, Solo MOM, Rogue Wave, Kristof, Middle School és Eklips is.

Az esti fellépők közül érdemes kiemelni Zola, vagy L’Entourloop fellépését, akik Franciaországban elég nagy neveknek számítanak, sőt az utóbbinak Azahriah-val is van közös számuk; P Money grime koncertje után csatlakozik hozzá Whiney, és átmennek drum and bass műfajba a Bladerunnaz alapításának 25. évfordulója tiszteletére. Zseniális új albumával érkezik Songer, Kojaque pedig Íroszágból látogat a Szigetre, és kiadója, a Soft Boy Records égisze alatt még DJ-szettet is vállalt. Rushy remek, feltörekvő angol rapper, Joe Unknown-t a neve ellenére talán már többen ismerik, és ha török rap, akkor Ezhel fellépését sem érdemes kihagyni. A hazai szcénát pedig a Wavy képviseli rengeteg vendéggel, Ótvar Pestis, Pogány Induló, Sisi, Bongor, Lil Frakk, a nagyszínpados Beton.Hofi koncert éjjelén pedig a Citromale Gang égisze alatt Hundred Sins, Beatrick & Friends fellépésén bulizhatnak a látogatók.

ibis × ALL presents The Buzz

The Buzz lett az Európa Színpad új neve, ami nem véletlen, hiszen a kezdetektől az volt a cél, hogy az itt fellépő kisebb-nagyobb zenekarokra irányuljon a nemzetközi és hazai közönség figyelme, legyen körülöttük egy kis buzz, hiszen ezen a színpadon sok olyan, hazájukban már komolyabb sikereket elért zenekar mutatkozik be, akik nemzetközi szinten még kevésbé ismertek.

A program nem csak feltörekvő zenekarokból áll (bár itt lépnek fel a Sziget nemzetközi tehetségkutató versenyeinek győztesei is), de több olyan, már ismert fellépőt is sikerül minden évben elhívni, akik biztosan megtöltik a helyszínt. A színpad programja stílusfüggetlen, a minőségi zene és a profi produkciók állnak a középpontban, a válogatást a Sziget nemzetközi promoterei és a szervezők kutatómunkája segíti.

Különleges élményben lesz részük mindazoknak, akik a Hollandiából indult Revelland zenekarainak fellépésére érkeznek. A program alapvető célja a fogyatékkal élők számára is élvezhető koncertek, fesztiválok szervezése. Ennek megvalósítását a tavaly tavasszal elnyert EU-támogatás tette lehetővé, amelyet követően hat fesztivált kértek fel arra, hogy ajánljanak több, ilyen témákban is nyitott zenekart. Az együttesek kiválasztása után kreatív workshopok keretében elhangzott ötletek alapján hoztak létre a zenekarok a maguk koncertjeihez olyan kiegészítéseket, mint például a dalok vizuális megjelenítése, jeltolmácsolás hallássérültek számára, de sok, más érzékszervre – szaglásra, ízlelésre – ható megoldással is készülnek.

A fellépők közül érdemes kiemelni az ausztrál Royel Otis koncertjét, akiket első megjelenésük óta nagy figyelem övez és remek kritikákat kapnak, de említésre méltó a nagyon fiatal koruk ellenére hatalmas sikereket elérő Jeremias, az egyik új, nagy kedvenc, az angol Artemas, de végre sikerült összehozni a norvég szupersztár pop-rap zenekar, a Karpe: Omar Sheriff szigetes koncertjét is. Érkezik továbbá a vidám pop-elektronika stílusban tevékenykedő ClockClock, a God is an Astronaut, a Skaar, a New West és a Dead Poet Society is. Két fontos, fiatal olasz zenekart is hallhatnak majd a látogatók, Venerus és Naska személyében. A hazai fellépők közül Co Lee, Elefánt, Jazzbois, a Freakin’ Disco és IamYank képviselteti magát. A Might Delete Later különleges projektjével érkezik: meg fog osztani egy telefonszámot a látogatókkal, amin üzenetet lehet neki hagyni a Szigetről, és ő ezen üzenetek egy részéből állít össze zenét a fellépésén.

Global Village

A Sziget szívében, különböző kultúrákkal, hangokkal és színekkel körülvéve van egy hely, ahol a sokszínűség egészen más szintre emelkedik: ez a Global Village. Egy sziget a zenei óceánban, ahol a fesztiválozók más kultúrák hangzásvilágát fedezhetik fel a tradicionális zenétől az elektro-world-ig.

A program már reggel 10:00 órakor kezdődik egy csoportos jógaórával, ahol a ragyogó napsütés közepette a nyújtózás és meditálás kap szerepet, összekapcsolva a testet, a lelket és az elmét egy varázslatos környezetben. Ezt követően jön a Rajasthanból származó Dhoad Gypsies , akik nemcsak játszanak a hangszereiken, hanem magával ragadó zenéjük mellett kalbelia táncosaikkal egy érzéki hullámvasútra invitálják a látogatókat Rajasthan hagyományainak és spiritualitásának bemutatásával. Ezután jönnek a workshopok, ahol egzotikus hangszereken tanulhatnak meg játszani az érdeklődők, vagy új zenei stílusokat fedezhetnek fel szenvedélyes szakértők vezetésével.
Délután a Global Village Tuareg sátra az intim koncertek színhelyévé válik. Olyan előadók lépnek fel többek között, mint a tibeti díva, Yunchen Lhamo, akinek varázslatos hangja a nyugalom és az elmélkedés állapotába repít.

A tánc is fontos szerepet kap a programban, mint az életöröm univerzális kifejezője, egy közös nyelv, amely mindenkit összeköt, függetlenül attól, hogy ki honnan jön. A szervezők kiemelt célja, hogy az előző évekhez hasonlóan folytassák a magyar népzene és néptánc megismertetését és népszerűsítését a nagyszámú külföldi látogatók körében. Erre ad módot a minden nap más-más tájegységek zenéiből és táncaiból álló táncház sorozat, amely a Magyar Kör Egyesület szervezésében Farkas Zoltán „Batyu” vezetésével történik minden nap.
Végül, amikor leszáll az este, a Global Village fénybe borul, és hangsúlyt kapnak az ikonikus zenekarok előadásai. Zanzibári zenéktől a venezuelai ritmusokig, a mágikus német Bukahara és a brazil énekesnő, Flavia Coelho dallamaitól egészen Sidi Wacho cumbia-hip-hop-orientális keverékéig minden hang rezonál a sokszínűséggel és inkluzivitással. Helyi legendák, mint például a Romano Drom, a Besh o Drom, a Bohemian Betyars vagy a Duckshell visznek hazai színt a világzenei kavalkádba. A koncertek közben és után sem marad a közönség zene nélkül, hiszen a helyszín rezidens belga lemezlovasa, DJ Mukambo szolgáltatja az afro-latin-groove ritmusokat.

Buli Színpad

Az elmúlt években sikerrel működő Tribute színpad folytatásaként debütál ez a helyszín, ami a Nagyszínpad programja utáni felhőtlen szórakozást hivatott szolgálni a legjobb tribute és pop-előadók közreműködésével. A Sziget fontos célkitűzése, hogy az éjszakai idősávban is legyenek élő koncertek, illetve, hogy a táncolni vágyó közönség is élő zenekarok által szolgáltatott minőségi zenére rophasson. A szervezők elképzelése, hogy már nem működő, de ikonikus előadók Tribute zenekarait hívják el, illetve néhány napon, főleg hazai pop előadókat hallhasson a közönség élőben, vagy Dj szettel a lemezeket pörgetve.

Sziget Beach Chill Zone

A látogatók körében népszerű Sziget Beach mind programjában, mind kialakításában megújul idén. Ez az a helyszín, ahova el lehet vonulni a nagy nyüzsgésből, ha valaki egy kis nyugalomra, pihenésre vágyik. De ez az afterpartyk helye is, ahol a látogató a nyugodt ambient és deep house zene mellett zárhatja az éjszakai bulimaratont, a napfelketében gyönyörködve.

Délelőtt közös Tai Chi program lesz a TaCsu szervezésében, ahol kora délután nemzetközi és hazai, főleg akusztikus énekes-dalszerzőket hallgathat a közönség. A hangulatos Duna-parton a délutáni órákban minden nap a helyszínre adaptált kortárs táncelőadást nézhetnek meg az odalátogatók: Piergiorgio Milano olasz koreográfus Vague című előadását, amelyben a folyó és az ember harmónikus kapcsolatát emelik ki a mozgásszínház eszközeivel. Késő délutántól hajnalig a mélyebb elektronikus chill zenék lesznek hazai és nemzetközi live act és Dj fellépők közvetítésében. A programban olyan nemzetközi nevek kaptak helyet, mint Fakear, Two Lanes és Niklas Paschbourg, akik live act formációval, vagy épp Kora és Sinca, akik 3 órás napfelkete-szettel érkeznek, de a látogatók meghallgathatják a csodálatos Kitty Florentine naplemente koncertjét is. A színpad fenti, árnyékos, erdős részen való tájolása lehetővé teszi, hogy a fellépéseket a Duna-parton chillezők is hallhassák.

LightStage

Idén is a Sziget árnyas északi csúcsát tölti meg programokkal a LightStage: napközben, 12:30 és 16:30 óra között koncertek, éjjel pedig parázs Dj-szettek várják a Szitizeneket. A Blokk építészműhely által tervezett, fából és LED-fényekből épült butikszínpadon Európa minden szegletéből, műfaji megkötöttség nélkül érkeznek az izgalmasabbnál izgalmasabb fellépők. Itt lesz például Giuse The Lizia, az olasz indie új csillaga, a német soul énekes, Jiska , akit 2022-ben New Music Award-ra jelöltek, és Szakács Erika Voice győztes is. Kihagyhatatlan a svéd pop rajongóinak Klara Keller, az autentikus punk-rock kedvelői pedig négy remek brit banda (köztük a The Meffs) koncertjén is kitombolhatják magukat. A Nagyszínpad után kezdődő éjszakai sávban az alternatív rocktól, a brit popon át, az electro pop-ig ívelő, változatos Dj-szettek szolgáltatják a talpalávalót.

Nem zenei programok

ArtFusion Field:

Nagy Utcaszínház

Idén újra visszatér a Nagy Utcaszínház, méghozzá egy elbűvölő darus produkcióval, amit a francia Cie Gratte Ciel társulat hoz el. A ROUGE! légi akrobatái mutatják be tehetségüket ebben a multidiszciplináris showban, miközben a folyamatosan változó színpadkép a technikai stáb ügyességét is próbára teszi.

A piros szín a műsor fő eleme. A tűz és vér színe, energiával, veszéllyel és elszántsággal párosíthatjuk, de ez a szenvedély, a vágy és a szerelem színe is. A ROUGE! az élet ünneplésére hívja a fesztiválozókat. Akrobaták és táncosok a színpadon és a magasban egyaránt egy látványos produkció keretein belül bravúroznak. Lengőoszlop-, kötél- és trapézartisták mutatványai ejtik ámulatba a közönséget a piros kavalkád közepette minden nap 23:00 órától a Theatre-and-Dance Corner melletti területen.

Cirque du Sziget

A Cirque du Sziget idén is a világ minden tájáról érkező, változatos produkciókkal nyűgözi le a látogatókat, melyeket három helyszínen, a cirkuszi nagysátorban, a külső színpadon, illetve a kinti füves területen, egymást követő váltásban tekinthetnek meg az érdeklődők minden nap 14:00 órától. Ahogy azt a visszatérő látogatók már megszokhatták, a nagysátor programja egy közös előadással kezdődik, ahol a Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetségének (FEDEC) együttműködésében magyar és külföldi cirkusziskolák növendékei mutatják be tehetségüket. Idén a Baross Imre Artistaképző a Diótörő diadala című előadása mellett a kijevi cirkusziskola Lyalka című produkciója jön a Szigetre. A délután öt órakor kezdődő, Galapiat Cirque és Lucho Smit francia-holland kollaborációjában rendezett, humorral fűszerezett előadás a tradicionális és a kortárs cirkuszi elemek ötvözésével feszegeti a határokat. Este nyolckor a cseh Cirk La Putyka lép színpadra az elbűvölő Runner című műsorával, telis-tele lenyűgöző akrobatikával, tánccal és eredeti élőzenével, ami az idő koncepcióját vizsgálja egy rohanó világban. Éjfél előtt fél órával az etióp Circus Abyssinia második alkotása, a Tulu érkezik a cirkuszi sátorba, egy ikon igazi történetét ünnepelve. A zenei aláfestést élőzene szolgáltatja, miközben a nézők megismerhetik az első olimpiai aranyat nyert afrikai nő történetét.

A kültéri terület kiemelkedő performansza a délután három órakor kezdődő Stories in the city! a kanadai Les Dudes társulattól, ami egy cirkusszal, zenével és humorral teli műsor. Érdemes megnézni a FORCE nevű koreai társulat Suzik című produkcióját minden nap 18:00 órai kezdettel, a darab a versenyszellem mögött meghúzódó együttműködés harmóniáját mutatja be. A francia Julot Cousins egy 11 méteres imbolygó oszlopon fogja előadni Hula Hoopla!!! című műsorát hullahopp karikák segítségével. A Compagnie Allégorie triója, két akrobata és egy énekes, Franciaországból jön bemutatni a LOOking fOr performanszát, ahol dallamokkal és játékokkal hívnak egy utazásra. A spanyol Planeta Trampolí Back2Classics trambulin showja a klasszikus cirkuszt és az urban stílust keveri egy zenés-táncos produkcióban tele humorral. A kültéri programot ezúttal is tűzshow zárja, egy igazi pirotechnikai kavalkád, amit minden nap 22:45-kor tekinthetnek meg a látogatók a francia The SuperShow előadásában.

ArtGarden

A Sziget megújult művészeti helyszíne, az ArtGarden egy különös, barátságos és mesés kert, ahova a különböző művészeti ágak, a Medence Csoport által kurált jeles képviselői invitálják a fesztiválozókat minden nap 11:00 és 20:00 óra között.

A Neolux csoport lampionjainak köszönhetően este is hangulatos helyszínen idén új és már ismerős közreműködőkre is számíthatnak a látogatók, így mindenki megtalálhatja azt, amire igazán vágyik. Visszatér a nagysikerű Re+concept kreatív újrahasznosító műhely, ahol a szigetlakók használt reklámanyagokból készíthetnek magaguknak egyedi táskát. Az akusztikus élmények szerelmeseit saját, személyre szabott hangszer készítésére invitálja a Kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény csapata, a Grooverider óriás mókus-hangkereke, valamint a Hangzóliget – Terebessy Tóbiás szerethető kézi hajtású, interaktív akusztikus installációja. A Bartók-negyed szereplőivel együttműködésben csaknem tíz különféle program valósul meg, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a városrészre jellemző kreatív energiákkal. Többek közt kollektív origamiépítésre, növényvilág inspirálta fejdíszek készítésre, textilnyomásra, közös álomváros-tervezésre, képeslap-színezőkre, társasjátékozásra is lesz lehetőség, a KÉK közösségi kertjében pedig egy folyamatosan épülő installációban a fesztiválozók maguk is ültethetnek növényeket.

A Sziget 30 Contemporary Art a fesztivál művészeti helyszíneit bemutató retrospektív dokumentációs fotókiállítás, ami az elmúlt 30 év legjobb szigetes art-projektjeinek világát és a legemlékezetesebb pillanatokat összegzi.

Az ArtGarden számára készül a Varázserdő, az idei Esterházy Art Awards nyertes Mendreczky Karina és Kortmann-Járay Katalin, valamint a Gross Arnold Galéria által Gross Arnold (1929-2015), a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, a rézkarc műfajának egyik legizgalmasabb újragondolójának közös kortárs képzőművészeti installációja. A mesés, kalandos világot idéző alkotásban a résztvevők az aktuális jelenből kiszakadva egyszerre lehetnek a múlt és a jövő dimenzióiban. Emberarcú virágok, varázslatos gombák, fura madarak és chill-üldögélők várják a látogatókat.

Theatre-and-Dance Corner

Idén is délelőttől egészen estig, két szabadtéri színpadon és sok-sok egyéb, a színházi területen megvalósuló programmal várja a Theatre-and-Dance Corner kortárstánc és színház iránt érdeklődő látogatókat, és mindazokat, akik kötetlen formában ismerkednének a műfajjal.

Interaktív előadásokban ezúttal sem lesz hiány. A helyszín programja minden reggel közös tánccal indul, melybe bárki bármilyen tánctudással becsatlakozhat. Visszatér a Sleeping Beauty Dream Experiment című alvó installációja, ahol egy vezetett álomtúrán vehetnek részt a látogatók. Tell Daddy című projektjében az Egyesült Királyságból érkező Bush Hartshorn különleges lehetőséget kínál mindazoknak, akik elmondanák neki azt, amit saját édesapjukkal sosem tudtak megosztani – a félórás “fogadóóra” érzékeny teret kínál a soha ki nem mondott szavak megosztására és meghallgatására. Fiatal táncosok mutatkoznak be minden délután öt órától Cserepes Gyula Táncra fel! című programjában, ahol a rövid koreográfiákat a nézőkkel közös tánc követi. Este tíz órától pedig az adott nap fellépői hívják közös jamre a látogatókat, akiknek egy valódi táncos közösségi élményben lehet részük.

A magyar fellépők sorát erősíti Tózsa Mikolt fiatal színházi alkotó is, It’s a Match – or will be – maybe című performansza egy kísérlet: a nézők részvételével keresi az utat a magány, az intimitás és a kapcsolatfüggőség ambivalens összefüggései között.

A hazai fellépők mellett kilenc különböző ország produkciói is bemutatkoznak. A dán Himherandit Productions Mass Effect című előadásában a táncosok fizikai határaikat feszegetik, érintve a kimerülés, a motiváció és a csoportdinamika kérdéseit – az előadás utolsó részében pedig magyar táncosokkal kiegészülve érik el energiájuk legfelső szintjeit.

Idén két izraeli társulat is színesíti a fesztivál programját. Galit Liss izraeli koreográfus Blue Zone című darabjában idős, 67-82 év közti hölgyek előadásában mutatja be az érett test fizikai képességeit és jellemzőit. Roni Chadash izraeli táncos-koreográfus Chapters of Joy című koreográfiájával tér vissza a Szigetre, mely a táncról, a táncosokról, a zenéről és a szenvedélyről szól, ötvözve a klasszikus és modern elemeket.

Àngel Duran spanyol táncos-koreográfus számára sem ismeretlen a fesztivál, Cowards elnevezésű darabja napjaink férfiképét, a férfiak jelenlegi helyzetét, feladatát és viselkedését veszi górcső alá. Az Intro című előadás a francia Mellina Boubetra bemutatkozó darabja, melyben három táncos kutatja a testi állapotok és az érzések kifejezésének kapcsolatát.

Nathan Felix-Rivot szintén Franciaországból érkezik, BEWARE című szólójában a felületesség és az érzékiség összefüggéseire fókuszál, míg Alexander Vantournhout belga alkotó egy különleges, Screws című installáción vezeti végig a fesztiválozókat, ahol mikro-előadásokat láthatnak, melyek a testek és az általuk mozgatott tárgyak kapcsolatát vizsgálja.

Az Egyesült Királyságból látogat a Szigetre a Company Chamaeleon. Umbra, a darab címe latinul árnyékot jelent, a koreográfia az emberekben lévő fény és sötétség állandó váltakozását mutatja be. Vizsgálja, hogyan viselkedünk, mit rejtünk el és mit árulunk el magukból attól függően, hogy kivel találkozunk éppen.

Kubából érkezik Susana Pous koreográfus és társulata, a Mi Compañía, akik előadásuk, az Infinito részleteit mutatják be. A darab egy belső utazás, mely az ősök tudását elegyítve a személyes élményekkel kutatja mindazt, amit az emberek tudnak a népükről és a kultúrájukról.

Magyar és külföldi fellépőket felsorakoztatva, nemzetközi csapattal érkezik a SubLabPro társulata, a Ring című darabban a táncosok egy körben állva egyensúlyoznak a koreográfia előadása és a kísérletezés közti határvonalon, kutatva a választ a kérdésre, hogy vajon mi a jelentősége egy régi formációnak kortárs kontextusban.

Vándor Vurstli

A Karzat Színház utcaszínházi előadása, a Vándor Vurstli egy múltidéző házi vidámpark, a magyar vásári szórakoztatás és a városligeti vurstli hagyományainak őrzője, hosszú évek óta a Sziget egyik legnépszerűbb és legvidámabb programhelyszíne. A változatlan jókedvet és varázslatos hangulatot számos célbadobó játék, horgászatok, vadászatok, jövendőmondó, a Magyar Zsonglőr Egyesület eszközkölcsönzője és számos egyéb program garantálja minden nap 13:00 és 21:00 között.

A spanyol Tombs Creatius Xics del Xurrac elnevezésű játékparkja egyszerre tornáztatja meg az elmét és kínál nagyszerű szórakozási lehetőséget és idén is visszatér a fesztiválozók nagy kedvence, Németország legkisebb óriáskereke.

A spanyol Osadia társulata egy fantasztikus hajshow keretein belül varázsol színpompás hajkoronát minden nap több tucat látogatónak, az olasz-ausztrál Di Filippo Marionette pedig saját készítésű bábjaik segítségével előadott, versekkel és viccekkel tűzdelt darabjával bűvöli el a közönséget. A bábművészek táborát erősíti hazai színekben Nizsai Dániel is.

A látogatók különleges bepillantást nyerhetnek egy tajvani bűvész világába a Diary of a Magician előadásán. A titokzatos napló távoli tájak hegyein és tengerein repíti át a nézőket, miközben a több évszázados kínai költészet verseit modern mágikus mutatványok kísérik egy szó szerint varázslatos performansz során.

Nem érdemes kihagyni az argentin Tony Fratello előadását, aki különleges tehetséggel bír az egyensúlyozás, zsonglőrködés és humor területén egyaránt. A kortárs cirkuszi performansz humorral, színházi elemekkel és élőzenével keveredik egy igazán emlékezetes előadásban, ami megnevettet kicsiket és nagyokat egyaránt.

Az Egyesült Királyságból érkezik Drew Colby kézi árnyjátékával. Az árnyékképek létrehozásának és animálásának művésze csak a kezét használja műalkotása során, mely komédia, szépség és csoda forrása is egyben, az ő előadása zárja a helyszín programját a fesztivál minden napján.

Sétaló Utcaszínházak

A Sétáló Utcaszínházak mozgó előadások, amelyek közösségi térré formálják az utcát. Idén kilenc produkció vonja be, üdíti fel, nevetteti meg vagy készteti gondolkodásra a szigetlakókat, akik sosem tudhatják, hogy melyik sarkon bukkan fel egy-egy ismeretlen lény, vagy milyen vonuló produkció sodrában találják magukat.

Visszatér a holland Close Act társulata, akik ezúttal ötméteres, világító madárszerű lényekkel veszik uralmuk alá a fesztivál főbb útjait Birdmen című produkciójukkal. A spanyol Sarruga két előadást is hoz a Szigetre, a Hannavas óriás zsiráfokkal és elefántokkal délután, a Kremah hatalmas, füstölgő sárkányokkal pedig este szelfizhetnek a látogatók. Érkezik a német Dundu csapata is három különböző méretű világító bábuval, akik különböző időpontokban és a legváratlanabb helyeken bukkannak fel, hogy szórakoztassák a fesztiválozókat. A katalán Brincadeira dobosai sodró lendületű produkciói garantáltan felpezsdítik a napot. Vertical című előadásukkal fekete szettben délután, legújabb show-jukkal, ami a Merograde címet kapta, pedig este, világító jelmezben táncoltatják meg az érdeklődőket.

Az Egyesült Királyságból érkező Working Boys Club bárpultja egész másképpen funkcionál, mint ahogy azt megszokhatták a látogatók. Érdekes hangok, lüktető elektronika lelőhelye ez, az alkotók, akik létrehozzák a zenét pedig maguk a résztvevők. Apró bábjaival az olasz Puppet Street Band a füstös ír kocsmák hangulatát varázsolja a Szigetre, bábjátékuk és zenei tehetségük mosolyt csal minden arra járó arcára.

Lenyűgöző és egyben különleges, ahogyan a spanyol LaDinamo csapata koncertet ad tricikliről vagy épp egy nyolckerekűről, melyen a nézők úgy érezhetik magukat, mintha egy rockkoncerten lennének. Vad szólók, lendület és precizitás jellemzi a zenéjüket.

Hogy néz ki egy big band, amikor a zenészek mellettünk sétálnak, és a 60-as, 70-es évek mellett a legújabb slágerek átiratait is csak egy karnyújtásnyira tőlünk játsszák? A hazai színekben fellépő Brass On The Road bizony tudja, hogyan kell megszólaltatni a szigetlakók szívéhez vezető hangokat. Napközben a szintén magyar Óriásbuborék Show csapatával is összefuthatnak a látogatók, akik szappanbuborékaikkal igyekeznek lenyűgözni a fesztiválozókat. És ha valaki kedvet kap, hogy megtanulja a buborékkészítés fortélyait, csatlakozhat is a fellépőkhöz.

Élőszobor kiállítás – Rövid zenetörténet

A mozdulatlanság művészei idén ismét új formában mutatják meg magukat a Szigeten. Az idei élő kiállítás vezérfonala a zenetörténet, így a produkciók egy-egy meghatározó személyiséget, vagy zenefejlődési momentumot formálnak meg.

Tizenkét performansz lesz látható naponta 16:30-18:00 és 18:30-20:00 óra között a Cirque du Sziget felé vezető úton. Ahogy az eddigi években is, a művészek nemzetközileg is igen változatos képet mutatnak. A művészi koncepció és megvalósítás során partner a szakma méltán elismert csapata, a portugál Staticman Living Statues Masters, és vezetőjük, Antonio Santos , aki kilenc éven keresztül tartotta a mozdulatlanság Guinness világrekordját és mellette öt másik világrekordot is felállított az élőszobor művészeti területén.

Szecessziós Detox az Iparművészeti Múzeummal

A magyarországi múzeumok közül egyedüliként, önálló programhelyszínen várja az Iparművészeti Múzeum a Sziget vendégeit 2024-ben is. A Szecessziós Detox minden nap 13:00 és 20:00 óra között fogadja azokat, akik az éjszakai pörgést szeretnék nyugodt körülmények között kipihenni, kreatív módon, századfordulós alakok és történetek között feltöltődve készülni a következő estére. Mindig népszerű a múzeumpedagógiai csapat workshopja, ahol a Dresszkód kiállítások vászontáskáira varázsolnak szecessziós és art deco motívumokat. Az ITALművészeti múzeum című minikiállításon évszázadok szomjas története elevenedik meg: a poharak, a korsók, a kancsók, a kelyhek, a likőrös szettek különleges világában mindenki felfedezheti kedvencét a gyűjtemény szabadtéri tablótárlatán. A szecessziós műtárgyakat bemutató napozószékekből nappali pihenő áll össze, ahol frissítőkendővel és friss gyümölccsel várják a betérőket, ezen a helyszínen rendel délutánonként Miss Wendy Wellcare szanatóriuma is, aki századfordulós praktikákkal segít eltüntetni a fesztiválos lét testi-lelki nyomait. Szintén a Mare Temporis társulata eleveníti fel a békebeli mutatványosok világát: kecses akrobata hölgyekkel, győzhetetlen erősemberrel és a szecesszió legravaszabb bűvészével hoznak nosztalgikus szórakozást a Sziget múzeumi helyszínén délutánonként. A múzeum legújabb kiállítása, a május 11-től látogatható Dresszkód: art deco az irányzat jellegzetes stílusjegyeivel természetesen a Szigeten is megjelenik: jöhet a térdvillantás, a trikókombiné és a bubifrizura!

Future Grounds

Civil Sziget

A Civil Sziget a fesztivál egyik legszínesebb és legérdekesebb találkozóhelye, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban – környezetvédelem, emberi- és kisebbségi jogok, külföldi tanulás és munkavállalás, drogproblémák, egészséges életmód stb. – kaphatnak információt, szolgáltatást, segítséget és csatlakozhatnak is a szervezetek munkájához. A Sziget Fesztivál minden évben pályázatot ír ki a Civil Szigeten való megjelenésre. Idén május 17-ig tudnak jelentkezni az érdeklődők, a kiírás megtalálható a fesztivál weboldalán.

Think for Tomorrow

A Milestone Intézet idén másodszor vesz részt saját helyszínnel a Szigeten. A Think for Tomorrow a közös gondolkodásra, beszélgetésre, vitázásra, kreatív alkotásra és filmnézésre hívja a Sziget látogatóit. A helyszín olyan, naponta változó társadalmi kérdésekkel foglalkozik, amelyek világszerte meghatározzák a mindennapi életünket és a jövőnkre vonatkozó kiemelten fontos és aggasztó problémákra keresik a választ.

Figyelemmel a Szigetre látogatók kulturális és szellemi feltöltődésére, olyan szervezetek, egyesületek mutatkoznak be, amelyek működésükben és küldetésükben is a 16-35 éves korosztály tájékozottságának, tudatosságának és kritikai gondolkodásának növelésére, valamint a fiatalok aktív társadalmi részvételének előmozdítására fektetik a hangsúlyt. A helyszínen minden nap 13:00 és 24:00 óra között várják a látogatókat, a kreatív workshopok 15:00 és 17:00 óra között kerülnek megrendezésre.

A Think: Future napon a jövővel foglalkozó panelbeszélgetésre kerül sor, melynek alapfelvetése, hogy teljesen új rendszerre vagy rendszerek együttes működésére van-e szükség ahhoz, hogy az emberiség jövőjéről lehessen beszélni. Hogyan függ össze a bolygó kizsákmányolása a folyamatosan növekvő globális népességgel? Milyen sci-fiket idéző technológiai megoldások merülnek fel?

Szó esik igazi tabunak számító témákról is, mint például a szex. A Think: Sex and Society napon górcső alá kerül, hogy hogyan befolyásolja a társadalmi környezet és a popkultúra, a social media az intim kapcsolatokat? Milyen kihívásokkal néz szembe az Alpha és Z generáció az ismerkedés, szexualitás és szex területén?

A Think: Apocalypse nap a klímakatasztrófa felvetette dilemmákkal foglalkozik. Mennyi ideje van hátra a bolygónak? Létrejöhet közös együttműködés a közös cél érdekében? A válság globális, de a szabályozás lokális. Felmerül a kérdés, hogy adott körülmények között elvárható-e a gazdagok szegényekkel való szolidaritása. Ehhez hasonló súlyos kérdések kerülnek megvitatásra hazai és nemzetközi szakértőket bevonva, feltérképezve az apokalipszis elkerülésének módjait és azok sürgősségi fokát.

XS Land

Az XS Land interaktív élményparkjában több, fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezet közreműködésével, az általuk kifejlesztett és működtetett játékok segítségével ismerhetik meg a látogatók a fogyatékkal élők mindennapjainak kihívásait. A szervezők személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást.

Az élménypark mellett működő Easy XS Camping könnyű hozzáférést biztosít a fesztiválozáshoz különböző kemping- és egyéb szolgáltatásaival azoknak a látogatóknak, akiknek speciális segítségre van szükségük a kikapcsolódáshoz. A kemping kapacitásai korlátozottak, így érdemes az ide szóló kempingjegyet időben lefoglalni a fesztivál webshopjában. A kempingben akadálymentes WC és akadálymentes fürdőkonténer is található.

PlayGround

GameLandHub

Flow, lazulás, játék, barátság, izgalom és jókedv. A GameLandHub játékbirodalmában minden nap oktatók, játékmesterek, valamint egyéni és csoportos versenyek várják a jelentkezőket szigetes nyereményekért 12:00 és 20:00 óra között.

A látogatók megismerhetik a Rubik Kocka titkait, trükkjeit, sőt, akár profik ellen is kiállhatnak, illetve kipróbálhatják a legfrissebb és legnépszerűbb társasjátékokat is a Board Game Café kínálatából szemezgetve. A póker szerelmesei és a játékkal ismerkedők számára egész héten workshopok és izgalmas mérkőzések várnak, de ha valaki inkább a sakk mellett tenné le a voksát, szintén próbára teheti tudását. Hazánkban is egyre népszerűbb sportnak számít a darts, természetesen ez sem maradhatott ki a programból. Végül, de nem utolsó sorban PlayStation konzolok várják azokat a látogatókat, akik a Szigeten töltött időre sem szeretnének teljesen elszakadni a videójátékok világától.

SportZone

A világ minden kontinensén, minden országában az élet fontos eleme és állandó szereplője a mozgás, a sport. Az emberek kortól és nemtől függetlenül időt és energiát fektetnek abba, hogy egészségesek és napról napra fittebbek legyenek. A Sziget más, mint a többi fesztivál, itt, amikor felkel a nap, az élet folytatódik tovább, színes nappali programokkal, szórakozási és kulturális lehetőségekkel és természetesen a SportZone nyitásával. Minden nap reggel tíztől este hétig tart nyitva a sporthelyszín, így napközben bármikor betérhetnek a mozgásra vágyó fesztiválozók, hogy alaposan átmozgassák testüket, focizzanak, vagy éppen csocsózzanak a többiekkel. Röplabda és tollaslabda pálya, streetball lehetőség és pingpongasztalok várják az idelátogatókat, a lazítani vágyó fesztiválozók számára pedig csocsóasztalok és darts táblák állnak rendelkezésre. A sporthelyszínen minden sporthoz ingyenesen lehet kölcsönözni eszközöket, ütőket, labdákat. Minden nap bajnokságokkal várják az érdeklődőket, ahol nyereményekért versenyezhetnek a fesztiválozók, legyen az röplabda, streetball, labdarúgás, asztalitenisz, csocsó, tollaslabda, darts vagy street workout.

Egyéb programhelyszínek:

Magic Mirror

A Magic Mirror már több, mint két évtizede ünnepli a szeretetet, az örömöt és egymás elfogadását. Ahogy a Magic Mirror saját identitása is folyamatosan megújul, néha a programstruktúra is megváltozik. Mivel az előadóművészeti területen igencsak pezseg a színtér, újabb koraesti idősávot kapott a tánc, a színház és a zene. Ennek megfelelően a Sziget Comedy stand-up program és a Mirror Talks kulturális-társadalmi beszélgetései valamivel korábbi időpontokban kezdődnek az eddig megszokottnál, mégpedig a tavaly meglepően nagy sikert aratott brunch program után: a Queens Brunch Vienna rendkívül sokoldalú drag queen-jei idén már három napon át indítják útjára a Mirror varázsszőnyegét.

A Magic Mirror programjának hosszú évek óta részét képző Mirror Talks idén is igyekszik a lehető legtöbb aktualitást a középpontjába állítani. Szó lesz többek között a feminizmus és a leszbikusok viszonyáról, az OnlyFans ellentmondásos jelenségéről, a queer kultúra és a társadalom kapcsolatáról, az LMBTQIA+ közösség szexuális forradalmának inspiratív hatásairól a normatív párkapcsolati modell mély válságára.

A Norvégiában élő thai táncművész és koreográfus, Phitthaya Phaefuang Realness című előadása egyszerre táplálkozik a buddhizmus tanításiból, a ballroom kultúrából, az európai és a távol-keleti tánchagyományokból és a thai történelemből. A punk-trash zenei és előadóművészeti finn trió, a Muovipussi Noise Juice című performansz-koncertjén a jazz és punk kultúra egészül ki pop, elektronika és alternatív rock elemekkel, humorral fűszerezve. Hasonlóan varázslatos világba tereli a fesztiválozókat a holland Lady Joker triója, akik zene, látvány és performansz-művészet között egyensúlyozva teremtenek csodálatos mesevilágot. Különleges univerzumba repíti a nézőket Yotam Peled izraeli származású berlini táncművész is, Migrena 2×2 című előadása, amely kortárs eszközökkel jeleníti meg Jónás történetét, és a tudattalan mélységeiből emeli a felszínre az identitást meghatározó traumákat. A Trojka Színházi Társulás Szx_Mch című – Gryllus Dorka rendezésében ezúttal angolul színpadra vitt –, rendkívül aktuális előadása Lakatos Márk főszereplésével egyszerre szól heterókról és melegekről, transzokról és biszexuálisokról, a társadalom peremére szorított és privilégiumok tömkelegével megáldott honfitársainkról, és leginkább arról, hogyan élhetjük meg szerelmeinket a XXI. századi Magyarországon.

A Magic Mirror programja az Ukrajnában már két éve zajló háború kegyetlen realitásra is fel kívánja hívni a figyelmet. Tavaly a Mirror Talks vendége volt a UkrainePride egyik szóvivője, idén pedig a méltán híres ukrán elektronikus zenei szcéna kiemelkedő dj-ivel hívják fel a szervezők a figyelmet arra, hogy a háborúban ki kell állni a gyengébbért, pont ugyanúgy, ahogy az LMBTQIA+ közösség szerencsésebb tagjainak is fel kell karolniuk a kiszolgáltatottabbakat. Az európai underground house és techno legnagyobbjai, az ukrán Alinka, Dana Montana és Tweeman vasárnap éjszakai fellépése a zene erejével mutat rá az összefogás szükségére.

Az idei évtől az UNESCO világörökség részének számító berlini house és techno szcéna egyik kiemelkedő Dj-je, Dasco lesz a budapesti underground zenei szcénában üstökösként felívelő Dirty Cash partysorozat szigetes bemutatkozásának vendége. Az underground partikultúra helyett a már-már zenei fogalomként meghatározható Circuit-jelenség hazai letéteményese felé húzó közönségnek kedveznek majd a Triton dj-i és táncosai, melyre a popkultúra tánc világának egyik hazai mestere, Balogh Bence a szabadtéri színpadon táncórákkal készíti majd fel a Szitizeneket a fesztivál első két napján.

Ugyanitt a Magic családtagjának számító spanyol Raisha Cosima Vogue workshopokkal segít abban, hogy a látogatók még jobban tündökölhessenek az éjszakai bulikon, a holland Bezerkus Bingo pedig music quizzel készül pénteken és szombaton azok számára, akik a popzenei műveltségükkel szeretnének a barátaik előtt villogni. Persze a tündökléshez állóképességre és testi-szellemi brillírozásra is szükség lesz: a The Pamperers idén „buli-felkészítő” tanfolyamra vállalkozik az öngondoskodás jelentőségének hangsúlyozásával.

Többször is megfogalmazódott az igény arra, hogy a legkiválóbb fellépők többször is elbűvöljék a közönséget, ezért az idei új műsorsávban, minden este fél 9-kor a 2016-os Britain’s Got Talent-fellépése óta világszerte tündöklő Danny Beard (aki mellesleg a RuPaul’s Drag Race 4. évadának győztese) és zenekarának humoros, szexi, polgárpukkasztó és lebilincselő fellépése borzolja majd a nagyérdemű auditív és vizuális kedélyeit hat estén át, kiválóan bizonyítva, hogy az egyediség felvállalása a kiteljesedés kulcsa.

Amint leszáll az este, látványos showműsorok ünneplik azt, hogy a Magic Mirror mindenkié. Idén nem más, mint Bernie Dieter „weimari punkkirálynő” Klub Cabarett című lehengerlő rendezése lesz a fő műsorszám. Az 1930-as berlini kabaré műfajából inspirálódó művész előadása megjárta nem csak a londoni West Endet, de Ausztráliát és Szingapúrt is, hogy ezúttal az énekes műsorszámokat többek között légi akrobatikával és tűznyeléssel, valamint fantasztikus jelmezekkel ötvöző színpadi csodát most a Sziget közönségével is megoszthassa minden este 23:00 órakor.

A Magic Mirror idei záróműsora, a Color Fusion Ball vogue és drag bulija három kiemelkedően progresszív hazai csapat, a Drag Queen Hungary, a Kiki House of Bandita és a Dragvolution exkluzív együttműködésének lehengerlő eredménye. Táncosok, a dogmák ellen lázadó performerek és extatikus vogue-táncosok tűzijáték-szerű felvillanásai telítik meg élettel a legvadabb zenei ritmusokat. Hatalmas bulira és hajnalig tartó táncra persze más estéken is lehetőség nyílik: a holland Drags of Anarchy célja, hogy összehozza az LMBTQIA+ közösséget és a velük szimpatizáló nagyközönséget, összehangolva a queer művészetet és az úgynevezett mainstream szórakoztatóipart. Ennek alátámasztására érkezik a RuPaul’s Drag Race-ből jól ismert Keta Minaj és Pandora Nox, sőt utóbbi betekintést is enged művészetének alapjaiba a vasárnapi és hétfői táncóráin a Magic Mirror szabadtéri színpadán. Ha pedig már szóba került RuPaul, a mai popkultúra egy másik letéteményese, a Eurovision is képviselteti magát: az EUROfansCLUB szervezőcsapata a Magic Mirror nyitóbulijára a népszerű verseny több egykori fellépőjét is elhozza szerte Európából. Szintén határokon átívelő formációt jelent a budapesti bázisú mïus, melynek lengyel énekese, RAF megindító vokális teljesítménye és karizmatikus színpadi jelenléte különleges magasságokba emeli a vokális elektronika műfaját.

Sziget Comedy @ Magic Mirror

A Sziget Comedy Egyesült Királyságból érkező műsorvezetője és házigazdája, Dave Thompson idén is egy csillagokkal teli felhozatallal várja a humor szerelmeseit. Dave, aki egyedi humorával és a ‘Teletubbies’ Tinky Winkyjeként szerzett hírnevet, évek óta dolgozik együtt Péchy Kálmán producerrel a helyszín programjának összeállításában. A fesztivál ideje alatt minden nap két komikus lép színpadra.

Az Egyesült Királyság csak úgy ontja magából a jobbnál jobb humoristákat, így talán nem véletlen, hogy idén is többen érkeznek közülük a Sziget Comedy színpadára: Lou Conran és a futballrajongók körében bestseller könyveiről is népszerű Eddy Brimson a fesztivál első napján, Tony Vino csütörtökön, a brit komédia és színészet nagyágyújaként ismert Stephen K Amos pénteken, a zenei komédiájával tündöklő Boothby Graffoe szombaton, az aktuálpolitikai humor mesterének számító Alastair Barrie pedig hétfőn tornáztatja meg a nézők rekeszizmait.

Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy a nagy nevettetők mind a szigetország szülöttei. Kiváló példa erre a csütörtökön színpadra lépő tajvani Kuan-wen Huang, aki friss és egyedi humorával, bevándorlói perspektívából szórakoztatja a közönséget, vagy épp a holland Edo Berger, aki az abszurd humor kiváló mestereként pénteken áll a reflektorfénybe. A szombati napon két hazai fellépő nevettet: Said Dániel , a matematikai zseniből lett humorista és a budapesti angol nyelvű komédiaszcéna úttörői között ismert Nagy Kitty kápráztatja el a magyar és nemzetközi közönséget. Vasárnap az új-zélandi Javier Jarquim magas energiaszintű előadásával és a Shakespeare Globe Színházban is elismert színésznek számító, ír Paddy Lennox műsorával, a fesztivál utolsó napján, hétfőn pedig a komikusok komikusaként is ismert román Radu Isac történeteivel találkozhatnak a nézők.

Before I Die

Candy Chang nemzetközi hírű amerikai designer-művész. Munkáival arra törekszik, hogy közösségi erővé változtassa az egyéni gondolatokat. Az egyik legismertebb, világméretűvé vált street art projektje a “Before I Die” fal. Ennek a kezdeményezésnek is a legfontosabb feladata a közösségi aktivitás. A cél az egyéni izoláció határainak átlépése. A fal lehetőséget teremt, hogy az egyes emberek megosszák egymással vágyaikat, reményeiket, félelmeiket és történeteiket. Ez az interaktív, nyitott, művészeti projekt várja azokat az érdeklődőket minden nap 12:00-22:00 óra között, akik megosztanák gondolataikat vagy éppen újakat keresnének. A Sziget közössége a hét folyamán közösen építheti ezt a végtelen bakancslistát. Ebben az évben a helyszín éjszakai világítása is új elemekkel bővül, a fények a falat körbeölelve jelképezik a közös gondolatok építő erejét. A “Before I Die” fal az évek alatt körbeutazta az egész világot, ebben az évben a Sziget és a Banner Casting közös projektjeként, tizedik alkalommal érkezik a fesztiválra.

Ukraine @ Sziget

Szomorú aktualitása van annak, hogy most már harmadik éve törekszünk arra, hogy minél nagyobb figyelmet fordítsunk az ukrán előadóművészek felkutatására és meghívására. Idén is szép számmal lesznek a Sziget fellépői között ukrán művészek. Néhányan közülük: Artbat és Daria Kolosova a Party Arénában, a Yagody a Global Village színpadán, Dana Montana, DJ Alinka és S.A.Tweeman a Magic Mirror ukrán-estjén, Monoconda a Sziget Beach-en, Otoy a dropYardon, vagy a kijevi cirkusziskola növendékei a Cirque du Sziget helyszínen.

Oszd meg ezt a cikket!